Achilles ín szakadás blog

Bár egy kommentben már ugyanezt leírtam az "És még mindig szakadnak..." alá, melynek kommentfolyamát az "új kollégáknak" mindenképp ajánlom elolvasni, azt gondolom, érdemes egy külön posztot írni a jótanácsokról, a gyors gyógyulás érdekében. Ez kizárólag a saját magánvéleményem, mindenki saját felelősségére döntsön persze.

Az achilles-szakadás jótanácsok tehát összefoglalva (szigorúan szerintem, az én esetemből tanulva):
1. Ha már elszakadt, mielőbb műttesd meg (3 napon belül, mert csak rosszabb lesz), van aki a nem varrást választja (ld. kommentek) de az általános gyakorlat szinte minden esetben a műtét, ez nagyobb biztonságot is ad.

2. Ha pesti vagy, igyekezz a Sportkorházba menni, vagy a fiumei úti Balesetibe. A Sport azért jobb, mert ott azzal a filozófiával állnak hozzá, hogy még valaha sportolni akarsz vele (ha kell kontakt jó orvoshoz szóljatok).

3. Ha egy mód van rá, olyan orvost keressetek, aki laktoszkóppal megcsinálja= nem vágja fel az egészet, hanem csak 6 pötty marad. Nem tudom mitől függ persze, hogy vágják vagy csak bökik.

4. És igen (!!!) lehet helyi érzéstelenítéssel is, vagy max spinálisan (deréktól lebénít), nem minden esetben kötelező altatni.

5. A műtét után fokozatosan, hétről-hétre szokták visszafeszíteni a lábfejet a csizmával, spiccből a derékszögbe. Van aki közben nagyon óvatosan tornáztatja is. Van olyan orvos, aki a csizmát (ami olyan, pl. Medi-Walker) úgy hagyja, hogy bizonyos szögtartományban mozoghasson a lábfej.

6. A csizmát is folyamatosan polcolni kell, mert dagad benne a láb!! Attól mert tudsz már járni, azért ne erőltesd!!!

7. A véralvadásgátlót nem éri meg ellinkelni, szúrni kell szorgalmasan, nem nagy ügy, úszógumisok előnyben!! :)

8. Éjszakára ne vedd le a csizmát, mert egy rossz rúgással bajt okozhatsz és minden kezdődhet elölről!

9. Ha levették a csizmát érdemes elhagyni a mankót mielőbb, még ha nehéz feladat is!!!

10. MINDENKÉPP gyógytornáztatni KÖTELEZŐ a sérült lábat!!! Legalább fél évig és napi szinten!! Ez a legfontosabb!! Ha felírják, érdemes elmenni, felírni a gyakorlatokat és otthon minden nap csinálni!! (Ha nem, addig kell hisztizni míg felírják. Ha mégsem írják, akkor ki kell fizetni, ezen ne spórolj!!!) Ég és föld a különbség a rehabban vele/nélküle. (Érdemes a jó lábat is tornáztatni néha, mert extra terhelésnek van kitéve!)

11. Sokáig kell még fáslizni (lásd az erről szóló bejegyzést) és polcolni még a lábat a csizma után is, hordj kényelmes edzőcipőt, még ha ciki is, a lábad fontosabb.

12. Rehab célból érdemes, úszni (gyorsban ha 1 mód van rá) vagy vízigimnasztikára járni, gyógyfürdőzni, szobabiciklizni, lécsőgépezni, persze csak óvatosan. Továbbá a legeslegjobb a séta. Az ideális: heti 4x 2 óra, nyugodt folyamatos tempóban. A rendszeresség a fontos nem a dinamika!

13. A rehab alatt egy ideig érdemes achilles védőt hordani, ez biztonságot ad. De egy idő múlva el is kell hagyni, hadd erősödjék az ín.

Ha még eszembe jut valami, vagy jó kommentet kapok kiegészítem a posztot. Remélem sokaknak segíthetnek ezek a tanácsok!

Egy korábbi bejegyzés kommentjeiben javasoltam mindenkinek, hogy műtét után érdemes a lábat sokat felpolcolni és miután levettétek a "holdjáró-csizmát" még sokáig fáslizni kell a lábat. Hogy ez miért olyan nagyon fontos, arról egy gyógytornász ismerősömet kértem meg, hogy írjon néhány szakmaibb sort. (Ahogy természetesen minden tanács ezen a blogon, ez sem minősül hivatalos orvosi tanácsnak, véleménynek, minden esetben konzultáljatok orvosotokkal, gyógytornászotokkal!!!)

"Na, hát miért fontos a fáslizás? Műtéteket követően az adott terület vérkeringése romlik, lelassul, ezért a felgyülemlő folyadékot a szervezet lassabban tudja elszállítani, így alakul ki a duzzadás. Alsó végtagon ez fokozottabb, mert a szervezetnek a gravitációval is meg kell küzdenie. Ezért kell a lábat polcolni. Sokkal jobb lesz a vénás visszaáramlás, ha a láb magasabban van, mint a szív. Vagy legalábbis nem lóg, fel van valamennyire polcolva. A vénás visszaáramlást tudjuk még segíteni a fáslival, amely a vénák falait támogatja kívűlről. Nem engedi a véna túlzott kitágulását, valamint segíti a szövetközti térben lévő folyadékok visszakerülését az erekbe (illetve nem engedi kiszivárogni olyan nagy mennyiségben).
Achilles-ín sérülés után (és más alsóvégtagi sérülés után) nagyon ajánlott a vizitorna. A víz hidrosztatikai nyomása hasonló módon hat, mint a fásli - külső nyomást gyakorol az erekre, ezzel segítve a vénás keringést. És ha még mozgunk is a vízben (alsóvégtagi izmok dolgoztatása), mégjobban serken a keringés. És ugye vízben könnyebb is a mozgás. :) Természetesen vízbe csak teljesen gyógyult sebbel lehet menni!
Javasolt a fásli felhelyezés előtt végig csinálunk egy vénás tornát. Akár ezzel lehetne kezdeni a napot: ébredés után torna, fáslizás és ki lehet kelni az ágyból. :) Tudom, ezt nem mindig lehet kivitelezni a reggeli megszokott rutin miatt, de azért érdemes erre törekedni. Illetve a fáslizás előtt torna legyen mindenképp!!!"

(A vénás torna egy keringésjavító gyakorlatsor. Alsóvégtagi izmok megdolgoztatása fekvő helyzetben, légző gyakorlatokkal kombinálva. Keressetek rá a neten, komplett tornák vannak fent és videók is!)

Tehát fáslizzatok szorgalmasan, fel a térdhajlatig. Erre kiváló a széles fásli (asszem 10cm vagy 12cm), amit patikában vagy gyógyászati-segédeszköz boltban kapni. Olyat vegyetek ami önmagához rögzíthető egy kapoccsal, mert csak az marad relatíve sok ideig feszesen.

Kedves ismerősömnek pedig köszönet a sorstársak nevében is a tanácsokért!

(Bár a blogot már rég nem írtam, a téma örökérvényűnek tűnik. Sok megkeresést, kommentet kapok új áldozatoktól, akik átestek azon amin én is. Azt gondoltam mégiscsak érdemes folytatni és leírni 1-2 jótanácsot a felépülőknek...)

Szóval elszakadta az achillesed... először is NE KESEREDJ EL! A Beckhamnek is volt és már ott rúgja megint. Tudom milyen szar érzés, azt is tudom, hogy aránylag hosszú a rehab. De én közel 2 éve szaggattam el és azóta ugyanúgy sportolok mint régen, talán egy kicsit tudatosabban kerülve a kosár és a focipályát.

Mi vár rád?

Ha még nem műtöttek meg, akkor meg fognak. Az achillessel nem érdemes viccelni. Ha nem, vagy rosszul forr, örök probléma lesz. Nekem a balesetin a szakadás másnapján varrták meg. Ha szerencsés vagy csak részlegesen szakadt és laktoszkópiával megcsinálják (6 lyuk a bokád felett). Ha nincs szerencséd akkor kapsz egy csinos kis vágást hátul. Apámnak is elszakadt, nem sokkal az enyém után, így volt összehasonlítási alapom a Sportkórház és a Baleseti közt. Mindkettő tuti, talán az egyetlen különbség, hogy a balesetin inkább a járásodat adják vissza, a sportban pedig a sportolási képességre gyúrnak, de orvosa válogatja.

A műtét vagy altatással, vagy spinális vagy helyi érzéstelenítéssel történik. Nekem spinális volt, apámnak helyi. A spinális para, mert 24 óráig nem mozoghatsz és átélheted, milyen az akinek lebénul a lába. Csak 1-2 óráig érdekes, aztán inkább rémisztő. Még sosem örültem ennyire a fenekemnek, amikor újra érezni kezdtem....

Ezután fekvőgipsz spiccben kb 2-3 hétig, (vagy máshol rögtön a csizma) mankózástanulás, olvasás, üldögélés. Közben minden nap egy váralvadáselleni szuri a hasba, amit magad adsz be. (Fraxiparine volt nekem, végül már a 4 éves lányom adta be, szóval nem nagy para.)
Ezután viszont mindenképp jön a csizma, melyből megint csak sokféle iskola van. Az én dokim fixre tette spiccben és 2 hetente tolta feljebb a lábfejem. Apámban mozgóra hagyták és tornáztatták is közben. Neki sarokemelős csizmája volt (a talp folyamatosan derékszögű a csizmával) nekem a talprész szögét lehetett állítani).

Ekkor már jól megy a mankózás, száguldozol ide-oda. Újabb 2-3 hét után elkezdik egyre inkább feszíteni az ínat a talp-sípcsont szögének csökkentésével. Ekkor már lassan terhelni is lehet, és a mankó is szép lassan elmarad. van akit ilyenkor már rendszeresen tornáztatnak csizmát levéve, velem ezt nem is csinálták, meg is lett az eredménye...

Közben megtanulsz együtt élni a csizmáddal, a mankóval/nélküle már száguldozol, fürödni is megtanulsz vele.

Aztán jön a nagy nap, a csizma levétele! Ekkor meglátod az őzike lábad, a vádlid diffundált (eltűnt), és olyan vagy mint a ma született kiscsikó. Óvatosan lehet ráterhelni. Ha tornáztattak a "gipsz" időszakban az ínad nem lesz nagyon merev. Ha nem, akkor derékszögnél jobban nem hajlik majd a bokád. tehát érdemes erre figyelni. Nekem 2 hónap alatt sikerült rendszeres tornázással a másikhoz közelire nyújtani.

És akkor gyógytorna orrba-szájba, érdemes a lehető legtöbbet csinálni, otthon is, nemcsak a tornásznénivel. Minimum fél évig érdemes, hogy totális legyen a regenerálódás. Futni egyesek már elkezdenek 2-3 hónap után. Nekem május 11-én szakadt, az első nagyobb sport rákövetkező februárban volt egy síelés, 3 nap, tök jól ment. De nagyon rágyúrtam előtte a tornával.
Hát ennyi a sztori. Ha kérdésed van, kommentelj, szívesen megosztok minden tapasztalatot!

A legjobb (angol) ezzel foglalkozó blog: http://www.achillestendonblog.com/

35 éves vagyok, fiatalabb koromban sokat kosaraztam. Jónéhány éve már csak rendszeresen futok, úszom, néha bicajozom és görsízem. Édesapám elkezdett barátaval kosarazni nemrég, ezért én is kedvet kaptam. Barátom NBII-es csapata mindig fogad amatőröket is az edzésükre, akik azért eltalálják a gyűrűt, az egész csapatot jól ismerem, kaptam a telefont, hogy várnak! Irány a cipőbolt, majd a kosárpálya. A palánk, a terem szaga, az adrenalin, hogy játszhatom, persze a bemelegítési procedúrát is lerövidítette, meg - gondoltam - amúgy is edzésben vagyok ezért majd bemelegedem játék közben.

Jól ment a dobás, meglepően jól, nem felejtettem sokat, kondiban is jól bírtam, hisz rendszeresen mozgok. A kezdeti dobálás után az első feladat egy dobóverseny volt. Dobás, lepattanóért futás, dobás. Úgy a 20. körnél (15 perc) lehettem, amikor a labda eldobása után dinamikusan a palánk felé indultam...

Egy rúgást éreztem a sakamnál, vagy azt, hogy valaki rádobja a labdát a sarkamra. Hülye vicc gondoltam abban a pillanatban és ezzel együtt el is estem. Dühösen néztem hátra ki rúgott belém, de senki nem állt ott, a távolabb lévő csapattagok értetlenül néztek rám. Azonnal tudtam, hogy számomra vége a játéknak és azt is tudtam, hogy az achillesem szakadt el, mert korábban valaki mesélte, hogy az ilyen érzés. Nem próbálkoztam a rálépéssel. Gólyavisziben levittek a pályáról, levettem a (vadiúj) cipőmet. Nem volt bedagadva, és csak egy kicsit fájt. Tudtam, hogy orvoshoz kell menni, risztottam apámat, jöjjenek. Feleség felhív (nem örült, már reggel megmondta, hogy bajt érez a levegőben). Féllábon elugráltam az öltözőig, igyekeztem lemosdani, felöltözni.

Apám megjött és a Fiumei útra mentünk a balesetire. Felültttek a gurulós ágyra és nemsokára már az idős, ősz doki rendelőjében voltam. Hasra fektetett, megmozgatta a lábam, kérdezte fáj-e. Nem fájt, gondoltam, lehet nincs is baj. Ezután a következő párbeszédre került sor, mely az első végleges fel- és elismerése volt annak, mi vár rám:

- Hát maga ezt elszaggatta...

- Mit?

- Hogyhogy mit? Az achillesét.

- (csendes hosszú sóhaj) - és akkor most mi lesz?

- Ezt még frissiben megvarrjuk, nővér írja, bal lábon achilles szakadás, kórházi felvételre javaslom, műtét... (stbstb)

- És akkor ma nem mehetek haza????

- Nemcsak ma, még legalább 6-8 napig nem. (megjegyzem végül csak 2 lett!)

Mi is történt a kosárpályán pontosan? Ez:

Elvittek, vért vettek, karperecet kaptam, röntgen, ultrahang. Begipszelték a lábam enyhe spiccbe (felső gipsszel), majd sok-sok várakozás után a műtéti előkészítő kórterembe toltak, ahol pucéra kellett vetkőzni (apámnak egy zacskóban adták át a ruháimat...klassz volt neki), infúziót kaptam, majd kiküldtek mindenkit és becsukódott az ajtó és lekapcsolták a villanyt.

Bár tudtam, hogy az achilles szakadás szinte mindennapi sérülés itt, a helyzet abszurditása, megmagyarázhatatlansága, spontaneitása, a közelgő műtét ismeretlensége (sosem voltam kórházban, így nem is műtöttek soha), az infúzió miatt lecsökkent apró ágyi mozgásterem tovább szűkülése, tehetetlenség érzése eluralkodott rajtam. A feleségemet, a lányomat akartam látni és felébredni ebből a rémálomból. De aztán felnéztem az égre és lassan-lassan megnyugodtam. A csendes, csillagos budapesti égbolt nyugtatott mag, az éjszaka, ami itt is ugyanolyan megnyugtató volt mint a teraszon ülve, a margitszigeten, a dunaparton borozva. Nem tudtam még elfogadni ami történt, a világ legnagyobb igazságtalanságának gondoltam, de tudtam, az ellenállás felesleges.

Először azt gondoltam, csak én lehetek ilyen szerencsétlen hülye. Aztán körbenéztem a világban és láttam, hogy nem. "Misery needs company" (a nyomor társaságra vágyik) mondják. Kis kutatásom után úgy döntöttem én is összeszedem az achilles ín szakadásommal és a gyógyulásával kapcsolatos dolgokat hogy azok akik hasonlóan ügyesek voltak, megoszthassák saját sztorijukat, akik még nem szaggatak, azok pedig hogy kerüljék el ezt a finom kis balesetet.